Bemutatkozás

        Sepsiszentgyörgyön születtem, Erdélyben. Tanulmányaimat Makfalván, majd a nagyhagyományú Székelyudvarhely-i tanítóképzőben végeztem.Tanítói tevékenységemet Besztercén kezdtem, ahol az erdélyi  magyarság szórványban él a széklyföldi tömbhöz viszonyítva. Ebben a városban élve,  a mindennapok tapasztalatai ébresztettek rá  arra a valóságra, hogy az anyanyelv művelésének milyen óriási szerepe van a nemzeti indentitástudat megőrzésében. Ez a felismerés lobbantotta lángra később bennem az írás vágyát, amelyet  már serdülőkorom óta dédelgettem tudatomban.

          Világra jövetelem pillanatában különös státuszt kaptam. Édesanyám születésemkor meghalt. Mégis kegyes volt hozzám a sors, mert jó apám újranősült, és olyan családban nőttem fel, ahol, amint mondani szokták, volt én gyermekem, te gyermeked s mi gyermekeink. Haton voltunk testvérek, jóban, rosszban, olyanok, mint egy csokor mezei virág, amelyet a szeretet tart egybe. Szüleinktől és az iskolában megtanultunk mindent, amire szükségünk volt emberré válásunkhoz. Aztán szétszóródtunk a világban, mint a pitypang bóbitája, ki hova hullott, ott gyökeret eresztett. De valahányszor a találkozás örömének   asztala köré ülhetünk, még ma is elhangzik az egykori kérdés : Na, és ki ette meg az almás süteményt? Ez a kérdés gyermekkorunkat idézi: habzsolni mindent, ami vele jár: a csintalanságokat, huncutságokat, azt a színes világot, amelyet mi teremtettünk meg magunknak mindenütt, amerre szüleink sorsa velük együtt sodort bennünket is.

Történt egyszer, hogy eltűnt a tálról az az almás sütemény, amelyet uzsonnára tett félre gondos nagyanyánk, és amikor később anyánk elővette a tálat, meglepődve kiáltott fel: Ki ette meg az almás tésztát? Én nem! - hangzott egyszerre hat szájból a válasz, amelynek aztán senki se járt különösebb szigorúsággal a végére.    

Írásaim közül legközelebb állnak lelkemhez a gyermekeknek gyermekekről írt verseim. Bennük az olvasó, gyermek és felnőtt egyaránt, megtalálja a mindenkori gyermek tarka-barka egyéniségét, világát, mozgásvágyát, a gyermekben tomboló egészséges energiát, amely minden ritmusok és rigmusok forrása, megtalálja a kifogyhatatlan vidámságot, játékosságot, a természet közelségének határtalan vágyát és a gyermek olthatatlan humorigényét. Megtalál benne az olvasó engem is, mert ezekben a versekben ott vagyok magam is. Kicseng belőlük életszeretetem, a humor, amely mindig jó barátként kísér életutamon, és a családom, valamint a szakmám és az  anyanyelvünk iránti alázatos elkötelezettség.

M. Simon Katalin