TAVASZ
Megújulás
Fényt szitál a földre a nap,
Erdőn-mezőn élet fakad,
Álmából ébred egy bogár,
Hét fűszál között botorkál,
Madár száll bizsergő ágra,
Párját oda csalogatja,
Hévvel a megújulásnak
Új dallamot komponálnak.
A hóvirág
Avar ágyán, erdőben
Aludt a hóvirág,
Szelíd szellő rángatta
Rongyos takaróját.
Dologra fel, kedvesem,
Csengettyűd hangjára
Ébredjen a kikelet,
Induljon útjára!
És a csöppnyi virágszál
Hirdette merészen,
Örüljetek, a tavasz
Itt jár a környéken!
Tavaszi dal
Domboldalon virít már a
Kikerics, kikerics,
Télfoszlányoknak a mezőn
Híre sincs, híre sincs.
Új köntösében az erdő
Csalogat, csalogat,
Porzó méhek illatárban
Zsonganak, zsonganak.
Zöld kendővel sárga virág
Integet, integet,
Derűs arccal mosolyog a
Kikelet, kikelet.
Madarat hangjáról
Kelep-kelep, sarjad a fűszál,
Gólyamadár kelepelve
Kéményünkre száll.
Csivit-csivit, virít a tavasz,
Eresz alatt fecskepáros
Immár fészket rak.
Pity-patty, szól a pitypalatty,
Búzaszála, dús kalásza
Hűs oltalmat ad.
Csitt-csatt, ő a csalogány,
Bokor aljában csittegő,
Napnak alkonyán.
Fiú-fiú! – rikkant a rigó –,
Ha szél játszik zöld lombokkal,
Fütyörészni jó!
Kakukk-kakukk, egyedül vagyok,
Fenyőágon várva párom,
Én kakukkolok.
A megbékélt kócsag
Amikor a kócsag leszállt a mocsárba,
A tájat hogy meglátta, elcsuklott hangja:
Meditterán földről repültem hazáig,
Onnan, hol napsugár kényeztetett máig,
Hol lagunák vizében áztattam lábam,
Miközben kedvemre halat vacsoráztam.
Tékozló múltját míg ily módon siratja,
Látja, egy levélről rámered a béka.
Odalett őkelme finnyás kevélysége,
Mert a hosszú úttól kínozta éhsége.
Villámként lecsap, s a védtelen pára,
Már csúszik is lefelé üres gyomrába.
A megbékélt kócsag táncol örömébe’,
Gondolja vidáman: Házasodni kéne!
Tavaszi rigmus
Egyedem-begyedem tengertánc
Sárga pitypang gyermeklánc
Gólyahír meg pipeláb
Szent György napján mezítláb
Bontsd ki sárkánykedvedet
Vessél cigánykereket!
Májusban
Pitypangok közt a tavasz
Lustán heverészik,
Fölötte friss lombok közt
Delet ül az ég is.
Hangya sürög szaporán,
Temérdek a dolga,
Bogár nézi tétován
Fűbe kapaszkodva.
Éhes poronty fészek alján,
Ringatja a szellő,
Anyácskája etetgeti
Gondosan, míg felnő.
Májusi eső
Miért szomorkodsz, szép tavasz,
Látod, a fű már egy arasz,
Egyre nyúlánkabb a napfény,
Serdül a levél ág hegyén.
Aranykönnyeim hullatom,
Szökkenő szárnak jutalom,
Virágsziromnak arcvize,
Sarjadó élet ereje.
További verseket a természetről A VILÁGFA c. kötetben olvashat az érdeklődő
katalinmsimon.files.wordpress.com/2014/08/vilc3a1gfa-mc3a1solata-2-mc3a1solata.pdf