Pille, pille, szállj alá!

Pillék szállnak keringve,

Betakarnak fehérbe.

Csiklandozzák orromat,

Tüsszentek is nagyokat!

Pille, pille, szállj alá,

Lenn a búza sarja vár!

Melengessed dunnával,

Patyolat hóbundával,

Melengessed reggelig,

Barkát bontó tavaszig!

Hull a hó

Patyolat hópihe

Leng a szürkeségben,

Majd leszáll tétován

Meleg tenyerembe.

Egyszer csak megered,

Mintha álom lenne!

Hol az út? Merre fut?

Nincs már a házunk se!

Jobbra hó, balra hó,

Hótengerbe lépek,

Ablakból a gyermekek

Hóembernek néznek!

Guruló hólabda

Csillogó hófényben,

Hahó! Hahó! Vidáman

Bodri fut elémbe.

Demeter, a hóember.

Sokat havazott az éjjel,

Most először az új télen.

Puha a hó, friss, tapadó,

Éppen hóembernek való.

Lányok fiúk erre vártak,

Nyomban munkához is láttak.

Havat szedtek, összegyúrták,

Addig-addig gurították,

Amíg jó nagy lett a golyó,

Majdnem mint egy égi bolygó.

Egy másik kupac lett a hasa,

Akárcsak egy törökbasa!

Feje, mint kerek telihold,

Óriási hóember volt.

Aztán seprűt kerítettek,

Neki seprűkezet tettek,

Gombot a hóbundájára,

Szénből szemet az arcába,

Orrául egy fagyos murkot,

A fejére pléhkalapot,

Szájába dugtak egy pipát,

Hogy emberül érezze magát.

Szépen meg is keresztelték,

Demeternek elnevezték,

Majd bolondos jókedvükben,

Alig fértek a bőrükben,

Hemperegtek a friss hóban,

Sohase mulattak jobban!

Karácsony

Alma pincében,

Dió padláson,

Jó bor hordóban,

Megjött Karácsony!

Csengő csilingel,

Szán fut a havon,

Csillag világít,

Szép vagy, Karácsony!

Nagyapó mesél

Betlehem fiáról,

Hálaének zendül,

Szent vagy, Karácsony!

Örök Karácsony

Örök vagy, Karácsony,

Mint a fenyők zöldje,

Tiszta, mint a szűz hó

Érintetlensége.

Te vagy a magban

Szunnyadó csírában,

A foszló kalácsban

Új bor illatában.

Élsz a hitünkben,

Lelkünk erejében,

Élsz a szeretetben,

A békességben!

Tündöklő tél

Csendes éjnek sötét leple,

Csillagokkal ki hímezte?

Ki varrta a zsinórt rája

Ezüstből font selyemszállal?

Ablakomra fehér csipke

Jégvirágát ki lehelte?

Délceg fenyők hókucsmáját,

Pőre mezők hóbundáját

Ki hozta el csengős szánon

Messzi Hetedhét országból?

Tél tündére, ki lett volna?

Szánját égi szarvas vonta,

Gyémánt szeme s az agancsa

Hét országnak színaranya.

Hófelhők közt utat vágtak,

Hópelyheket bőven szórtak

Hegyre, völgyre, a mezőre,

Elmerült a világ benne.

Majd az éjnek sötét leplét

Csillagokkal díszítették,

Szép ezüstös paszománya

Lett a csorgó Hold sugára,

És a bűvös égi fényben

Tündökölt a tél az éjben.

Tél terefere

Szél jár-kel, köd száll fel,

hó tere szikrázik,

nap foga ráfázik,

fagy foga vicsorog,

tél tava jeget fog,

fényed  ha melenget,

hókedved felenged!

Hóbortos versike a télről

Hócsizmában jár a tél, 

Hóbundája földet ér,

A kucsmája hófehér,
Hóban fekszik, hóban kél.
Reggelije hófalat,
Vacsorája hó, ha kap!
Havat nassol, ha delel,
Ha szomjas, hóbort vedel.

Téli éj

Lenge lépte

lankadó

álmos világba

lopta a telet,

bohókás jó

kedvében

puha lepellel

betakart mindent,

pelyhek közt látta,

lehelet fátyla

libegve táncol

a széllel,

pihe palástja,

fényes stólája

csillagokat szórt

az éjben.

Téli lakoma

A kéksapkás cinegének

igen nagy a gondja,

nehezen kerül ebédje

téli zimankóban.

Ide-oda röppen bátran,

bízik reménykedve,

hogy rátalál a mezőknek

rejtett kincseire.

Keres, kutat földön, fákon,

hát egyszer csak látja,

út szélén egy csipkebokor

hívja uzsonnára.